top of page

                     Tisztelt Szülők!

 

 

Szeretettel köszöntjük Önöket azon alkalomból, hogy gyermekük kisiskolás korba ért! Köszönjük iskolánk iránti érdeklődését, reméljük, velünk együtt úgy érzi, jó helyen jár!

Lehet Önök között, aki tele izgalommal, még első gyermekének választ iskolát. Szülőként bizonyára azt szeretnék, hogy gyermekük jól érezze magát, boldog, kiegyensúlyozott legyen az iskolai közösségben, és képességeinek megfelelően fejlődjön az ott eltöltött évek során.

 

Ezt a döntést szeretnénk megkönnyíteni Önöknek azzal, hogy bemutatjuk iskolánk nevelő-oktató munkáját, mindennapjait. Célunk, hogy megismerjék iskolánkat, hétköznapjainkat és ünnepeinket, bepillantást nyerjenek az itt folyó munkába, és betekintést nyerjenek a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium pedagógusainak tevékenységébe.

 

 Szeptemberben egy életre meghatározóan fontos személyiséggel kezdenek közös munkába: azzal a tanító nénivel, aki a gyermeküket bevezeti a betűk és számok, a tudás titokzatos, csodálatos világába. Az őszi találkozást várva nyújtunk most Önöknek egy kis ízelítőt ebből a világból.


Örömteli készülődést kívánunk az iskolás életre!

 

 

 

 

 

          Német Krisztina

 intézményvezető helyettes

Szendreiné Kiss Judit 

     intézményvezető

 „ A gyermekkornak boldognak kell lennie, olyannak,

amelynek emléke a későbbi komoly éveket napsugárral aranyozza meg.”

( Gróf Apponyi Albert )

 

Iskolánk épülete "a város kapujában" található, a Kőrösi út 27.sz. alatt. Két irányból is megközelíthető, oldalszárnya a József Attila utcára néz. A Holt-Tisza és az Arborétum közelsége miatt szinte karnyújtásnyira van a csendes élő természettől, de a város központjától is. Diákjaink könnyen eljutnak innen a zeneiskolába, plébániára, könyvtárba s a művelődési központba. A zeneiskolának külön termet alakítottunk ki, így a kisdiákok helyben vehetnek részt szolfézs órákon és hangszeres gyakorlásra is lehetőségük van. Mindezzel a szülők kérésének tettünk eleget. Parkosított iskolaudvarunk lombos fái alatt fajátékok várják a szünetben és a szabad időben ugrándozni vágyó gyerekeket. Hintázhatnak, vonatozhatnak, mászókázhatnak. A padokkal körülvett asztaloknál jó időben még a készségtárgyak óráinak megtartására is lehetőség van. Több, mint 100 éves iskolánk épülete az utóbbi években megfiatalodott. Új tetőszerkezetet és külső burkolatot kapott.  A légkör családias, a gyerekek és a szülők kérése mindig meghallgatásra talál.

Tagozatunkon 1997 óta van jelen iskolaotthonos oktatási forma, ami megfelel az új köznevelési törvény által elnevezett egész napos iskolának. Ezekben az osztályokban, továbbra is kötelező 16 óráig a tanulóknak a foglalkozásokon részt venniük.

Az egész napos iskola ötvözi a délelőtti tanítási formát a napközivel, így a gyermekek két tanító nénivel tanulhatnak tantárgycsoportos oktatásban. Ugyanazzal a tanító nénivel készítik el a házi feladatot (önálló tanulással), akivel megtanulták az anyagot az órákon.

Differenciáltan tud foglalkozni a pedagógus a gyermekekkel, többet tud segíteni az előrehaladásban, egyénileg tudja pótolni a lemaradást. A tanulók ebben az oktatási formában csak hét végén kapnak házi feladatot. A nap folyamán jut idő a tanuláson kívül játékra is, amelyhez az osztályokban játszó- és pihenősarkokat alakítottunk ki. A szabadidő hasznos eltöltésére pedig angol és német nyelvet tanulhatnak a gyerekek játékos formában, táncra perdülhetnek egy néptánc oktatóval, kézilabdázhatnak és részt vehetnek a zeneiskola kihelyezett foglalkozásain a zeneteremben. Mivel a szülők ismerik legjobban gyermekeiket, együtt választhatják ki a számukra legmegfelelőbb órát. Bár óra keretében zajlanak a foglalkozások, mégis kötetlenebbek, mert mindegyiken a legfontosabb a játék, a játszva tanulás.

A köznevelési törvény lehetőséget nyújt arra, hogy a gyermekek heti 1 órában hittan vagy erkölcstan órákon vegyenek részt. Az erkölcstan órák úgynevezett beszélgetős órák, ahol egy-egy kis történeten keresztül megismerkednek a pozitív és negatív emberi tulajdonságokkal, értékelik önmagukat és társaikat. Tagozatunkon a szülők katolikus illetve református hitoktatás közül választhatnak gyermeküknek.

Felzárkóztatás, tehetséggondozás, versenyek

A tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatása iskolánkban integrált oktatással-neveléssel történik. A tananyagban lemaradó tanulók felzárkóztatása, segítése egyéni foglalkozásokon, korrepetálásokon valósul meg. Célunk: a hiányos alapismeretek pótlásával a tanulók képesek legyenek a tanítási órákon folyó munkába bekapcsolódni. Ha a tanulási kudarc hátterében olvasás, írás vagy számolási zavar áll, akkor ezek a gyermekek még külön fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt a Bács-Kiskun Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság által meghatározott óraszámban. Ezt a feladatot iskolánkban főállású fejlesztő pedagógusok és gyógypedagógusok látják el a jól felszerelt mozgásfejlesztő, illetve a tanulási nehézségek leküzdésére speciálisan berendezett fejlesztő szaktantermekben. Valamennyi szaktárgy alapvető feladatának tekinti a tehetséggondozást. A tanórai munkát, képességfejlesztő foglalkozások egészítik ki. Tanítványaink évek óta eredményesen vesznek részt az iskolai versenyeken kívül a városi, területi, megyei és országos szintű versenyeken is (matematika, anyanyelv, mesemondás, versmondás, népdaléneklés, rajzolás, természetismeret, sport).

Tanórán kívüli szabadidős tevékenységek

Hagyományaink szerint, minden évben egy vidám hangulatú novemberi napon iskolánk névadójára emlékezünk. Alsó tagozaton is megtartjuk a Móricz-napot: a játékos vetélkedők, tréfás versenyek napját. A „mi iskolánk” változatos programokat kínál: projektheteket, házi versenyeket, vidám vetélkedőket, művészeti oktatást, játékos angol és német nyelvi szabadidős foglalkozásokat, sportrendezvényeket. Mindezek hétköznapjainkat színesítik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden osztályfőnök nagy örömmel szervez tanítványainak évente hazánk valamelyik szép tájára osztálykirándulást. Több osztályközösség – a szülők és az iskolai alapítvány támogatásával – "erdei iskolába" is eljut. Az erdei iskolák gazdag programja segíti kialakítani tanulóinkban a környezet és természet szeretetét, védelmét, megismerteti az adott környék néprajzi és történelmi értékeit. Ezen kívül kedvező az osztályközösség összekovácsolásában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Arany János Művelődési Központtal ugyancsak hosszú ideje tartunk szoros kapcsolatot. Részt veszünk az általuk szervezett programokon, báb- és színházi előadásokon, anyagot készítünk kiállításokra. Itt köszöntjük a Magyar Kultúra Napját, és az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékező iskolai ünnepélyünket is itt tartjuk meg. Más ünnepeinket - mint pl.: Mikulásvárás, karácsonyi ünnep, farsangi mulatság, Anyák napja - osztálykeretben meghitt, bensőséges hangulatban töltjük el.

A Városi Könyvtárral való kapcsolatunk az ott megtartott magyar irodalom órákon kívül számos – általuk meghirdetett – foglalkozáson, versenyen való részvétellel alakult ki (pl. kézműves foglalkozások, mesemondó, népdaléneklő, rajzversenyek, egyéb vetélkedők). Örömmel vesszük, hogy a Szülői Szervezet is aktívan részt vesz iskolánk életében, programok szervezésében, azok lebonyolításában. Évek óta nekik köszönhetjük a gyermeknapi jó hangulatot a Holt-Tisza partján. Minden évben – igény szerint – színházbérletet vásárolunk, és ellátogatunk a szolnoki Szigligeti Színházba és a kecskeméti Katona József Színház gyermekelőadásaira. A Ciróka Bábszínház pedig elhozza műsorait városunkba a tiszakécskei gyerekeknek. A nyári szünidőben „Nyári napközit” szervezünk tanítványainknak, gazdag és változatos programokkal.

Gyermek- és ifjúságvédelem

Iskolánkban a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős figyelemmel kíséri a nehezebb sorsú, hátrányos helyzetű tanulók életét – lehetőség szerint – javaslatokat tesz a különböző juttatásokra érdekükben (pl. karácsonyi ajándékcsomag, ingyenes étkezés, ingyenes tankönyv). Családlátogatások során az osztályfőnökkel együttműködve segít megoldani az esetleges felmerülő problémákat, a gyermekek helyes fejlődését figyelemmel kísérve.

 

Óvoda-iskola kapcsolata Városunk óvónőivel évek óta szoros munkakapcsolatban vagyunk, hogy könnyebbé tegyük új kisdiákjaink beilleszkedését az iskolai életbe. A leendő első osztályos tanító nénik többször is ellátogatnak az óvodákba, ismerkednek a nagycsoportosokkal. "Iskolanyitogató" foglalkozások alkalmával az ovisok jönnek el többször is hozzánk, ismerkednek az iskolai élettel és tanító nénijükkel.

Ezeken a jó hangulatú napokon néptánc-csoportunk műsorral várja őket, kézműves, irodalmi és sportfoglalkozást tartunk a kicsiknek. Aktuális „Iskolanyitogató” programjainkról az érdeklődők folyamatosan tájékozódhatnak tagozatunk honlapján. Az óvó nénik is ellátogatnak az ősz folyamán iskolánkba, megnézik, hogyan sikerült "volt ovisaiknak" a beilleszkedés. Közös szakmai munkaértekezleteken beszéljük meg velük az átmenet nehézségeit. Május hónapban a szülők, gyermekeikkel együtt, egy tájékoztató szülői értekezleten vesznek részt, amikor megnézhetik leendő osztálytermeiket. Arról is tájékoztatást kapnak a tanító néniktől, hogy milyen felszereléssel indítsák gyermekeiket az iskolai életbe.

 

Küldetésünk, szellemiségünk:

Meggyőződésünk szerint, az iskola nem más, mint a szülő, a gyermek és a pedagógus bizalmon, egymás tiszteletén és tiszteletben tartásán alapuló szoros együttműködése.

Legfontosabb feladatunk az alapozás, sokrétű, biztos alapismeretek nyújtása, az egyéni képességek kibontakoztatása. Nyitottnak kell lennünk minden új ismeret befogadására, hogy tanulóinkat is nyitottságra nevelhessük!

 

Az emberi harmóniának két feltétele, hogy szeretem-e azt, amit csinálok, és hogy a munkában sikeres vagyok-e. Ehhez szükséges megtanítani a gyermekeinket arra, hogy tekintsék magukat értéknek, hogy jóban legyenek önmagukkal. Igazi védettséget személyiségük épsége biztosít!

Fontos, hogy ne szorongással, félelemmel terhesen éljék végig iskolás éveiket!

bottom of page